Virtuális vagy mesterséges? Asszisztensek irodán belül és kívül I.

A héten a Copilottal, a Microsoft MI szolgáltatásával ismerkedtem. Ennek kapcsán gondolkodtam el arról, hogy a közeljövőben egy KKV vállalkozás mindennapi munkájában milyen területeken vehetik fel ezek az alkalmazások a versenyt egy munkatárssal, vagy egy virtuális asszisztens kollégával összehasonlítva.

A Copilot izgalmas és széles körben használható másodpilóta az Office irodai alkalmazásokban és a Teamsben. Nagy segítség, hogy mondjuk egy szabadság után gyorsan átlássuk mi történt a cégnél, hiszen összefoglalót készít egy-egy hosszabb dokumentumból.  Jól prezentál, szép elemzések kerülnek ki a keze alól, de kimagaslóan teljesít a Teams értekezletek gyors és hatékony lebonyolításában, vagy az értekezlet-összefoglalók készítése során.

Egy szóval „Billy” – ahogy én becézem – sokoldalú, mint egy igazán jó asszisztens. Szolgáltatásait eddig csak 300 fő feletti felhasználó számú nagyvállalatok élvezhették, de január végétől kisebb vállalkozások, sőt egyéni felhasználók számára is elérhetővé vált.

Kérdés, megér-e kb. 11 ezer forintot (30$) havonta, hogy akár minden munkatársunknak legyen egy saját „Billy”-je, illetve az ilyen alkalmazások hol és milyen területeken vehetik fel a versenyt saját kollégáinkkal, illetve a „virtuális asszisztens avagy távtitkárnő” szolgáltatók munkatársaival. Lássunk néhány alapfelvetést.

Jelenlét kontra elérhetőség – A saját kollégák jelen vannak, így olyan színt és kooperációt visznek a napi munkába, ami sok területen és sokszor nagyon is szükséges. Együtt lehet velük gondolkodni, ötleteket adnak és viszik előre a céget a fejlődésben. Az MI ugyanakkor 7/24 órában elérhető. Nem beteg, nem megy máshova értekezletre, nem ugrik le ebédelni, nem morcos, ha felkeltem. Így a napi üzleti folyamatok zökkenőmentesebben zajlanak segítségével.

Egyéni értékek kontra megakapacitás – Jó kollégáink gyorsan dolgoznak összetett feladatokban, sokan kimagaslóan tehetségesek akár több területen. Ugyanakkor általában pont a legjobbak lesznek a leginkább leterheltek, így nehéz lesz bevonni őket egy új projektbe. Ha kapacitásunkat – pl. ügyfélszolgálat, könyvelés, gépjármű elszámolás, HR ügyek területén – távmunkában dolgozó virtuális asszisztensekkel (teletitkárnőkkel) váltjuk ki – úgy terhet vehetünk le munkatársainkról, egyúttal ilyen munkákhoz nem kell bérkeretből teljes munkaidős kollégát fizetnünk. Az MI hatékony segítség az alapfeladatok széles körében, és akár minden munkatársunknak rendelkezésére áll párhuzamosan. Billy egyszerre képes nekem értekezletet szervezni és egy kollégám prezentációját elkészíteni, mindezt fix havi díjért, zokszó nélkül.

Generalisták kontra specialisták – Vezetői tréningeken gyakran elhangzik, hogy az utolsó igazán használható generalista Leonardo da Vinci volt, de én hiszek benne, hogy vannak több területen is kimagasló teljesítményre képes kollégák. Őket kell jól megbecsülni az éves teljesítmény értékelésnél.:) Egy jól szervezett vállalatnál a speciális szakértelmet megkívánó feladatok egy részére külsős kollégát használnak egyre több területen, az alapfeladatok széles körét pedig jobb, ha egyre inkább az AI-ra bízzuk.

Fix „fillérek” kontra csúcsfizetések – Még ha egy igazán jól használható MI asszisztens havidíja nem kevés is, egy munkatársam havi bér és járulék költségéből akár az összes kollégám alapfeladatait képes jelentősen csökkenteni egyetlen AI alkalmazás, így ők jobban koncentrálhatnak a szakmai feladatokra és a stratégiai munkára.

Hallucinációk kontra rossz napok – Azt nem szabad elfelejtenünk, hogy az MI-nál még előfordulhatnak úgynevezett „hallucinációk”. A rendszer által megfogalmazott szöveg oda nem illő dolgokat, valótlanságokat tartalmazhat, éppen ezért mindig szükséges a felülvizsgálat. Saját munkatársainknak is lehetnek ugyanakkor rossz napjaik, amikor fáradtak, frusztráltak, tévednek, vagy érdemi teljesítményre alkalmatlanok. Sőt: az sem mindegy, hogyan kérünk vagy kérdezünk. Kérdezési és fogalmazási technikánk, valamint az, hogy mennyire tisztán látjuk, hogy mi mit szeretnénk, befolyásolja az eredményt.

Egyszóval, van még mit tanulnunk és elfogadnunk az AI területén, akárcsak kézzelfogható munkatársaink vezetésében, de én úgy érzem, hogy a közeljövő korszerű kisvállalkozásaiban a munkatársak, a külsős közreműködők és a mesterséges intelligencia egyaránt helyet kap. Hogy hogyan és mire, arra még visszatérünk.

 

András

0

Szólj hozzá