Frissítés blog, ahol érdekes újdonságok találhatók szakmai blogunkból. Cikkeink egyaránt szólnak laikusoknak és IT szakembereknek.
Már hagyománynak tekinthetjük, hogy minden éve elején körülnézünk a világban és az előrejelzések alapján bemutatunk néhány IT/Telekommunikációs trendet. Idén nagyon ügyeltünk arra, hogy olyan tendenciákat emeljünk ki a „varázsgömbből”, amiknek Magyarországon is lehet reálisan és a KKV szektor számára érzékelhető hatása. Ezekkel foglalkozunk következő egy-két blogbejegyzésünkben.
Tovább→
16
JAN
2019
„Jó napot kívánok, Ön az XY Kft. ügyfélvonalát hívta, engedje meg, hogy tájékoztassuk ünnepi nyitva tartásunkról….” – ha ezt egy december 27-i telefonhívás során hallottad, akkor nincs semmi gond, de ha – mint én – január 3-án, akkor jogosan bosszankodsz. Ha pedig most jutott eszedbe, hogy még a te céged IVR rendszerében sem álltatok vissza az ünnepi menüről, akkor itt az ideje, hogy végig gondolj néhány dolgot az IVR-al kapcsolatban.
Tovább→
7
JAN
2019
Jelenleg legalább négy generáció dolgozik együtt a legtöbb vállalkozásban, ami nagy kihívást jelent a mindenki számára megfelelő munkahelyi környezet és technológia kialakításában. Ezen a héten azt elemezzük, hogy milyen technológiai, telekommunikációs és szervezési megoldásokkal lehet segíteni a különböző generációk munkahelyi együttműködését.
Tovább→
12
DEC
2018
Azt, hogy egy jól felépített telekommunikációs megoldás hogyan támogatja mindennapos munkánkat, sokkal könnyebben megérthetjük konkrét példák bemutatásán keresztül. Ennek kapcsán írom meg ezen a héten személyes tapasztalataimat a Bria Entrprise softphone megoldás és a VIPeX használata kapcsán.
Tovább→
28
NOV
2018
Sokat cikkeztünk idén a telekommunikációs és IT technológia rohamos fejlődéséről, az UC, az IoT, a viselhető technológia gyors elterjedéséről. Régóta keressük a megoldást, valamiféle „közös nevezőt” arra, hogy ezeket a megoldásokat széles körben, zökkenőmentesen élvezhessék az ügyfeleink és mi a WebRTC technológia mellett tettük le a voksot.
Tovább→
14
NOV
2018
Életünk számos területén észrevétlenül jelen van már a beszélő vagy a beszédet felismerni képes mesterséges intelligencia. Mi is tervezünk ilyen fejlesztést, ennek kapcsán gyűjtöttem most össze néhány érdekességet és információt a beszéd-alapú mesterséges intelligencia régmúltjából, arról, hogyan áll most ez a terület, ha a magyar nyelvről beszélünk, illetve, milyen lehetőségek rejlenek ebben a közeljövő telekommunikációs szektora számára. Tovább→
5
NOV
2018
Míg egyre több hálózatba kötött elektronikus eszköz válik elérhetővé, alapvető kérdések – így az adatvédelem és adatbiztonság kérdésköre – sincsenek még tisztázva. A héten egy látszólag Opennetworks-idegen témában blogolok, de erre két jó okom is van.
Tovább→
24
OKT
2018
A felhő alapú szolgáltatások bevezetése – így az IP alapú virtuális telefonközpont bevezetés is – a vállalatvezetők és IT szakemberek egy részében kétséget ébreszt és kérdéseket vet fel. Erre lehet jó megoldás a szolgáltatás költség- és kötelezettség mentes tesztelése. Ennek lehetőségeit foglaljuk össze heti blogposztunkban.
Tovább→
18
OKT
2018
Valószínűleg sokan bosszankodtok azon, hogy naponta akár több tíz-száz e-mail is érkezik levelesládátokba kéretlen reklám-üzenetekkel és ezen a GDPR sem változtatott sajnos sokat. Ugyanakkor – vállalkozóként – valószínűleg Ti is arra törekedtek, hogy ügyfeleiteket, partnereiteket személyre szabott üzenetekkel érjétek el, úgy, hogy ezeket el is olvassák. Ebben segíthetnek például a tömeges sms-kampányok, de a telekommunikációs rendszerből küldhető és ott fogadható sms-ek az ügyfélkapcsolat-tartás más területein is segítségetekre lehetnek.
Tovább→
10
OKT
2018
Az Opennetworks felhő alapú szolgáltatásokat kínál a telekommunikációs szektorban. Mostantól néhány héten keresztül több stratégiai partnerünkkel közösen visszatérünk erre a témára, hiszen a 2018-as és következő időszakot meghatározó IT technológiák közül számunkra egyértelműen a felhő alapú szolgáltatások térnyerése az első helyen kiemelt trend.
Tovább→
26
SZE
2018
18/25 «...101617181920...»