Minden ügyfél szereti, ha megbecsülik az idejét. Sőt, a többség el is várja, hogy így legyen. Sokak számára fontos, hogy a hosszú várakozás helyett inkább ígéretet kapjanak a visszahívásra, amit persze be is kell tartani.
MáR
2023
A karácsony előtti bevásárlási láz és a karácsonyi időszak során a hatékony ügyfél-kommunikáció fontosabb, mint bármikor máskor az évben, a munkatársaknak pedig nehéz körülmények között kell helytállniuk. Eheti blogposztunkban összeszedtük, mikre érdemes ilyenkor figyelni, és mi milyen megoldásokkal tudjuk segíteni kollégáid munkáját.
Ugyan az ügyfélszolgálatok elsődlegesen a hangalapú kommunikációra épülnek, a jól használt szöveges üzenetek jelentősen megkönnyíthetik kollégáid dolgát. VIPeX rendszerünk a közelmúltban több új funkcióval is bővült, amik a hívási folyamatot valamilyen üzenetküldéssel kapcsolják össze. Ezek egyre fontosabbak és lassan alapvető részévé válnak a többcsatornás telekommunikációs rendszereknek illetve a call center szolgáltatásnak.
A múlt héten már írtunk róla mi az előnye, ezen a héten pedig bemutatjuk, pontosan hogyan működik az ügyeleti rendszerek és bonyolult szolgáltató központok bejövő hívásokat érintő igényeit kiszolgáló ügyeletes zsenink, az ütemezett átirányítás.