A hagyományos asztali telefonkészülékeknek épp úgy megvannak az előnyei és hasznos részét képezhetik egy integrált céges kommunikációnak, mint a számítógépes vagy mobil softphone megoldások. Egy jól működő rendszer mindháromból kihozza a legtöbbet.
Manapság a trendek nem támasztják alá, hogy egyáltalán szükség lehet a modern telekommunikációs rendszerek részeként asztali (vonalas) telefonkészülékekre. Most bebizonyítjuk Nektek, hogy egy minden igényt kiszolgáló, üzleti integrált telekommunikációs és ügyfélszolgálati megoldásban megvan a helye minden készülék típusnak: asztali készülékeknek, mobil és desktop megoldásoknak egyaránt.
Kiknek és mire jó az asztali IP telefonkészülék?
– Az asztali készülékekről nyilván elsőként az irodák jutnak eszünkbe. Nem véletlenül, ez a megoldás elsősorban az egy helyben dolgozóknak praktikus. Ne felejtsük el azonban azt sem, hogy ez a hely épp úgy lehet a lakásunk is, ha állandó jelleggel home-office-ból dolgozunk.
– Nagy cégeknél, nagy irodákban gyakran előfordulhat, hogy több munkatárs használ egy-egy készüléket. Ez egy asztali telefonnál nem okoz gondot, hiszen a VIPeX rendszerben a készülékek épp úgy használhatók egy általános alapmellékként, mint a kollégák bejelentkezése után az ő személyes felhasználói mellékükként.
– Ugyanez a megoldás üzemcsarnokokban is működőképes, ilyen helyzetben az elengedhetetlen mozgást a hordozható készülékek biztosítják.
– Praktikus a vonalas készülék titkársági munka ellátásához is. A gyakori átkapcsolásokat vagy az említett sok (akár 50+) kolléga mellékeinek kezelését jelentősen megkönnyíti a fizikai készülék, akár hozzárendelt kezelőpanellel.
– Előfordulhat, hogy otthon vagy az irodában a mobil telefonáláshoz nincs elég térerő, de jól kiépített – akár gigabites – az internet hálózat, így kapóra jönnek a hagyományos “vonalas” IP telefon megoldások.
– Akkor sem haszontalan asztali készülékeket használni, ha egyébként nagyon kedvező árú, vagy korlátlan mobil előfizetéssel rendelkezünk. Ma már vannak olyan asztali készülékek, amelyekbe mobil stick csatlakoztatható, így ha valakinek kedvezőbbek a tarifái, akkor azokat asztali készülékén is “leeheti”.
– Furcsa, de még ma is vannak sokan, akiknek idegen érzés headsettel telefonálni, számukra egy tradicionális készülék jóval komfortosabb.
Mikor praktikus a telefonálás számítógépről (softphone alkalmazásról)?
– Ezt a megoldást és a Bria Enterprise softphone rendszerét tipikusan a bárhonnan végezhető ügyfélszolgálati munkához találták ki. Legyen szó irodai vagy távmunkás call centerekről, a számítógépekre telepített alkalmazások az ügyfelek gyors és hatékony kiszolgálása mellett a kollégák közti kommunikáció zökkenőmentességét is biztosítják.
– Ennek a technológiának számtalan előnye van: a munkatársak egy képernyőn dolgoznak, így egyszerre akár több alkalmazás nyitva lehet előttük, a rendszerből is indíthatnak hívásokat.
– A rendszer olyan praktikus megoldásokkal is szolgál, mint a híváslisták az elmulasztott hívások kezelésére, ahogy jóval hatékonyabbá teszi a hívásokkal való utómunkát is.
Miért jó a telefonálás mobilról (softphone alkalmazással)?
– Mondanunk sem kell, egy hordozható készülék biztosítja a mobilitást a kollégáknak.
– Kiemelkedően hasznos home office környezetben.
– Jól passzol változó időbeosztású munkavégzéshez, hiszen lehetővé teszi, hogy a kollégák vagy ügyfelek bármikor elérjenek minket.
– Még jobb, ha a már említett Bria megoldással a VIPeX rendszerbe integráljuk a mobil készülékeket. Ekkor ugyanis a mobil lényegében mellékké válik. Ezzel sokkal költséghatékonyabb lesz, hiszen a teljes hálózatra érvényes tarifák lesznek rá alkalmazva, és például ingyenessé válnak a mellékek közti hívások (vagyis praktikusan az összes a kollégákkal folytatott beszélgetés).
Láthatjátok, hogy valamennyi megoldásnak megvannak az előnyei. Egy jól működő rendszerben épp úgy szükség van megbízható fizikai készülékekre, mint a rugalmasabb felhasználást biztosító asztali vagy mobil softphone megoldásokra. A legfontosabb, hogy mindezt egy egységes rendszer (telefonközpont vagy call center rendszer) keretein belül, integrálva futtassuk, így kihozva a legtöbbet cégünk működéséből.
Jani
OKT
2022