A mesterséges intelligencia alkalmazása a hazai cégek körében is egyre terjed, a Deloitte kutatása pedig azt is felmérte, miben látják itthon az MI sikeres használatának kulcsát. A válaszok több érdekes ellentmondásra rámutatnak.
áPR
2024
A Deloitte 2023 végén elkészített átfogó MI-tanulmányából kiderül, hogy hazai cégek többsége automatizálási és költségcsökkentési céllal vágott bele az MI-használatába, de fontos az ügyfelek elégedettségének növelése is. Saját és készhez kapott megoldásokkal egyaránt dolgoznak, a felhasználási területek közt pedig a marketing és ügyfélkiszolgálás a vezető.
A Deloitte 2023 végén elkészített átfogó MI-tanulmányaából kiderül, hogy a hazai cégek többségénél már alkalmazzák a mesterséges intelligenciát, ennek fontossága pedig a közeljövőben csak tovább növekszik majd. A pontos tervezés és anyagi ráfordítás viszont még hiányzik, ahogy a szabályozás is jelenthet problémákat.
Az írás, kreativitás és a hatásos kommunikáció mind hosszú időn át voltak az egyik legfontosabb szerszámai a copywritereknek, akik az üzenetek formálásával, és szövegeik mágikus varázsával hozzák létre a márkák kifinomult arculatát. Azonban az új technológiai forradalomnak köszönhetően most egy új szereplő érkezik a jelenetbe, és megkérdőjelezi a hagyományos írási folyamatokat: mesterséges intelligencia (AI).
A héten a Copilottal, a Microsoft MI szolgáltatásával ismerkedtem. Ennek kapcsán gondolkodtam el arról, hogy a közeljövőben egy KKV vállalkozás mindennapi munkájában milyen területeken vehetik fel ezek az alkalmazások a versenyt egy munkatárssal, vagy egy virtuális asszisztens kollégával összehasonlítva.